Adventkor a természetben 2023 – Első küldetés

Év végéhez közeledve itt az ideje, hogy egy kicsit kinyíljunk a bennünket körülölelő természet felé, a mindennapi gondjainkat tompítva sétáljunk az erdőben, mezőkön játékos feladványok megoldását keresve…

Idén is megrendezzük Adventi-túra játékunkat: 4 hétvége-4 túra. A szorgalmas túrázók között értékes utalványokat sorsolunk ki, azaz minél több túrára mentek el annál nagyobb az esélyetek a nyereményre! Azt, hogy mikor mentek, mikor teljesítitek, rátok bízzuk, de a megoldásokat a következő feladvány megjelenéséig várjuk. A beküldött anyagokat, 2023 december 27.-én összesítjük és sorsoljuk demokratikus keretek között, közjegyző jelenléte nélkül 😊

Idei első feladványunk teljesítéséhez keresd meg a Lapuló forrást, keresd a BIA feliratú határköveket a közelében és készíts képeket róluk! Készíts képeket a Pátria pince közelében lévő határkövekről is, mindegyiken jól látszódjon a nagy A betű! Ebben a fordulóban 5 db fényképpel vehetsz részt, de többet is küldhetsz.

A megoldásokat a tajvedokor@gmail.com címre várjuk!

A kirándulás kiindulópontja lehet akár a Nyakaskő alatti parkoló is, ha nem akarsz távolabbról idesétálni. A parkolóból indulj el felfelé a Nyakaskő irányába, de ne kanyarodj balra az első lehetőségnél, az útjelző táblánál, hanem haladj tovább egyenesen majd kanyarodj jobbra. Ha jó az irány enyhén lefelé tartasz egy úton, aminek az oldalán határköveket találsz, a végén vadászlest. Innen a bokrok között az ösvényen pár métert balra-előre haladva megtalálhatod a Lapuló-forrás vizét. Történetéről hamarosan hosszabban írunk. Itt készíts fényképeket, majd térj vissza a jelölt turista útra, jobbra indulva folytasd utadat felfelé, az Ürge-hegy irányába, figyelj a lábad elé, vedd észre a nehéz kőszállító szekerek sziklákba dörzsölt nyomait! Útközben kis figyelemmel megtalálhatod a magaslest kínáló fenyőfát, az erdei hidat, ami alatt már nem csörgedezik a kiapadt forrás vize, a Hild(Hidli)-pincét. Az Önkormányzati tulajdonban lévő Pátria-pincéhez érkezve teljesítetted az út felét, innen az erdőn át vezető autóúton haladva a Rigó borház mellett elmenve a Nyakaskő érintésével fejeződik be a túra lent a parkolónál.

Korábbi játékok

A játék részletei:

– Egy résztvevőtől csak az aktuális, a feladványnak megfelelő darabszámú képet tekintünk érvényesnek.
– Egy adott kép csak egyszer vehet részt a játékban.
– A fényképeket a következő feladvány közzétételéig el kell küldeni. Az időjárásra való tekintettel minden idei feladványunk leadási határideje 2023 december 27-e 12,00 óra
– Azonos e-mail címről érkezett fájlokat egy résztvevőtől kapottnak tekintünk. A fényképek elküldésével hozzájárulsz ahhoz, hogy azokat a játék bemutatására, népszerűsítésére felhasználhassuk.
– A megadott e-mail címre küldött képek sorszámot kapnak, ezzel vesznek részt a sorsoláson.
– A sorsolást december 27-én tartjuk, a nyerteseket e-mail-ben értesítjük.
– A főnyeremény egy közeli sportáruházban beváltható 10,000 Forint értékű vásárlási utalvány.

Kellemes időtöltést kívánunk!

Karola és Emil

Hozzászólások