Első látásra nehéz eldönteni. A Füzes-patak biatorbágyi Viadukt utáni szakaszán folytatott munkálatok hasonlóak a közeli Benta-patakon nemrég elvégzetthez, bár a két folyóvíz méretében és jellegében erősen eltér. Mederrendezést szükségessé teheti a felhalmozódott iszap, illetve az árvízveszély csökkentése. Biatorbágyon is folyamatosan növekszik a burkolattal ellátott területek aránya, így az innen a természetes vizekbe vezetett esővíz mennyisége is.
Egy patak azonban nem csupán vízelvezető árok, hanem a természet része is!
A szükséges karbantartásnak kíméletesnek és szakszerűnek kellene lennie, nem sérülhetne fölöslegesen a vízparti növényzet, és a helyi védelem alatt álló közel százötven éves fűzfa sem.
Tüske Emil
Szócikk a Wikipédiából:
„A revitalizálás újra élővé tételt jelent. A fogalom és a gyakorlat nem újkeletű: Németországban és Svájcban már évtizedek óta — nemcsak természetvédelmi, hanem vízgazdálkodási, azaz gazdasági és árvízvédelmi szempontokból is — támasztanak fel vízfolyásokat. Felismerték, hogy az adott táj jellegzetességeit figyelmen kívül hagyó gazdálkodás erőltetése és a szabályozások és szennyezések mennyi kárt okoznak magának az embernek is. Gondoljunk csak arra, hogy a kimélyített, kiegyenesített meder a megnőtt romboló erő hatására még mélyebbre vágódik, s ezzel mélyebbre szállítja a mezőgazdaságban egyébként oly fontos talajvíz szintjét.
Természetvédelmi szempontból jelentős, hogy az eredeti állapotukban lévő, a vízfolyás és környezete közötti átmenet és a hozzá tartozó igen változatos élettér eltűnt. A élővilág mindig a víz közelében a legbőségesebb, itt alakulnak ki a legbonyolultabb ökoszisztémák, melyek fenn tudják tartani a víz jó minőségét, és otthont adnak a védett élőlények tömegének.”
KISVÍZFOLYÁSOK REVITALIZÁCIÓS LEHETŐSÉGEINEK VIZSGÁLATA A HOSSZÚRÉTI-PATAK PÉLDÁJÁN
A következő képek a Viadukt és a Patak utcai közúti híd között készültek 2011 december 17-én.
