Fenti idézet egy 1192-ből származó okiratban található. Történészek egységes álláspontja szerint ez Bia település első írásos említése, így fennállásának nyolcadik centenáriumát 1992-ben ünnepelte Biatorbágy közönsége. Az okiratban említett Árpád-kori település nyilvánvalóan, és régészeti kutatások alapján bizonyítottan, a mai református temető dombján és annak környékén, a későbbiekben Telek és Szuglya néven emlegetett területen helyezkedett el.A település templomának – melyet Szent Kereszt néven emlegetnek- romja a temetődomb tetején áll.
Bia falu történetéről a mohács előtti időkből közigazgatási adat nem maradt fenn. Annyi tudható, hogy 1546-ban még lakott volt, majd a török időkben elnéptelenedett. A visszatelepülés a XVII. század folyamán több hullámban zajlott, azonban ekkor a lakosság zöme már, az ez idő tájt kialakuló uradalmi központok, elsősorban a mai Sándor-Metternich kastély környékére telepedett. Az ősi falu a település perifériájává vált. Elsősorban zsellérek és a kastélyok kiszolgáló személyzete költözött ide. Még a huszadik század végén is meglehetősen lekezelték, gúnyolták az ittenieket. Azonban ennek köszönhetően a ma is meglévő kacskaringós utcácskák, az utcák mentén hol fésűsen, hol halmazosan álló épületek híven megőrizték az ősi falu eredeti szerkezetét és némiképp arculatát is.
A rendszerváltás idején e településrész történetében is jelentős változás állt be. Biatorbágy agglomerációs helyzete, a fokozatos közművesítés, illetve az utak egy részének leburkolása következtében az ősi falurész is jelentősen felértékelődött. Először a kilencvenes évek elején néhány, nem túlzottan tehetős fiatal értelmiségi család költözött ide. Elsősorban a hely szelleme érintette meg őket, bár az akkor még rendkívül alacsony ingatlanárak is erőteljes vonzerőt gyakoroltak rájuk. Az ezredfordulóra jelentősen felgyorsult a lakosságcsere. A néhány igényesen és korhűen felújított régi épület mellett egyre több olyan épület és építészeti megoldás jelent meg, mely már egyáltalán nem volt tekintettel az archaikus környezetre. Sorozatban épültek nyugati építészeti lapokból összeollózott, tökéletesen tájidegen elemekből összezagyvált építmények. Sajnos az őslakosság egy része is kedvet kapott erre a hivalkodó szemléletre, és nem egy régi parasztházat is sikerült építészeti torzszülötté alakítaniuk.
A 2000-es évek elején először a civil szféra kezdett mozgolódni e tendenciák továbbterjedésének megakadályozása érdekében. Nem utolsósorban az akkor újjáalakult Biatorbágyi Tájvédő Kör nyomására az önkormányzat értékvédelmi kataszteri anyag elkészíttetése mellett döntött 2005-ben. Ebben tételes felsorolásra kerültek Biatorbágy táji és építészeti értékei, ugyanakkor javaslatot is tartalmazott az egyes objektumok védelmének mértékére, kiterjedésére. E kataszteri felmérés anyagait felhasználva megszületett az önkormányzat 4/2006. számú, az építészeti értékek helyi védelméről szóló rendelete. A ma is hatályban lévő rendelet tartalmazza a helyi egyedi védelem alá került értékek listáját, körülhatárolja a településképi szempontból védett területeket, szabályozza illetve behatárolja az ezeken történő építési tevékenységeket. Ugyanakkor lehetőséget biztosít a védettség következtében felmerülő többlet költségek támogatással történő kompenzálására is. Néhány évvel a rendelet hatálybalépése után, szintén civil kezdeményezésre, az önkormányzat létrehozta Biatorbágy főépítészi státuszát és pályázati úton kinevezte első főépítészét. Fenti események bizakodással és szép reményekkel töltötték el a helyi értékekre és a település arculatára érzékeny biatorbágyi polgárokat.
Folyt. köv.
Balassa János
