Mi az idén úgy döntöttünk, a sok eltűnt fecskefészket, és kevésnek tűnő visszatérő madárkát látva, hogy megpróbáljuk elkészíteni városunk „Fecske leltárját” Igaz, ők a 2010-es év madarai voltak, de problémájuk sajnos egyre fokozódik.
Ficek (füsti fecske) és Pocak (parti fecske) ifjak már sokak régi ismerősei egy csodálatos kiadványnak köszönhetően (Biatorbágy gyerekeknek) Most társaikat, barátaikat és rokonaikat keressük.
Sajnos, számolás nélkül is látható, hogy az utóbbi időben igencsak megfogyatkoztak e csodás kis lények, a reménység madarai. Talán molnárfecskékkel is találkoztok, esetleg sarlós fecskével is, de róla tudni kell, nem igazi fecske, csak a magyar nevében az (Apus Apus-lábatlan, a kolibrihez közelebb áll), de mi örülünk neki is, fantasztikus lény.
Szeretnénk, ha pontosabban nyomon tudnánk követni itteni kis lakóink életét, és az alapján is megtervezni, hogyan tudnánk segíteni Őket.
– Kérjük, az általatok ismert, látott fészkekről próbáljatok képet készíteni, és pontos helymegjelöléssel számunkra elküldeni kommentben a fb-n, vagy a tajvedokor@gmail.com. Nem szükséges GPS koordináta, jó, ha a címet írjátok, illetve, hogy min helyezkednek el a fészkek. Fényképeket is szívesen fogadunk.
– Ha tudjátok azonosítani, akkor fajmegjelöléssel.
– Számoljátok meg, hány db. fészek van, abból mennyi a régebbi, és mennyi, ami most épül, új? Esetleg kihelyezett műfészekbe költöztek?
– Hány fészeknek van lakója?
– Ha tudtok róla, jelezzétek, hogy van-e a közelben állattartás?
A beérkezett megfigyeléseket elhelyezzük térképen, és majd mindenkinek hozzáférhetővé tesszük.
Határ Ágnes, Tüske Emil
Címkép: Aleksander Kaasik