Megújuló gólyafészek

golyafeszek

Biatorbágy kedvelt lakói a gólyák. A Szentháromság téri fészkük már omladozó állapotba került, önerőből nem tudták javítását elvégezni. Talán ezért is maradt lakatlan tavaly nyár elejétől a fészek.

A lehulló darabokat vizsgálva sejthető volt, hogy az alsó réteget alkotó faágak elkorhadtak és már nem támasztanak megfelelően, ezért szükségessé vált az alkotmány lebontása. Március hetedikén a Bautrans kft. jóvoltából nyílt alkalmunk megközelíteni a közel nyolc méter magas betonoszlopok tetejét. Felülről egy élénkzöld füves folt látványa fogadott bennünket, alatta pedig érett komposzthalmot szegélyezett néhány faág. golyafeszekA bontáshoz elég volt egy kapa. Előkerültek a már több éve az iskolaudvarról felcsippentett sálak, egy fekete sapka, tejeszacskó és más meglepő anyagok. Eredetileg elektromos áram továbbítására szolgált az oszlop, a fészek alatt elvágott kábeleket egymáshoz rögzítve kellet kialakítani azt a támasztó hálót, ami megtarthatja frissen felrakott vastagabb ágakat. Csapatunk másik fele eközben az út másik oldalán fűz és gyümölcsfaágakból fonatot készített, így azt csak fent a helyére kellett illeszteni. Befejezésként az előző fészek anyagából a még használható kisebb ágakat rászórtuk a fészek tetejére.

Most már jöhetnek a gólyák!

Remélem nem fordulnak vissza, mert azt hiszik túl jó helyen járnak 🙂

Köszönjük Bautrans kft. felújításhoz nyújtott segítségét!

bautrans

Lyukas volt a régi lakás, a gólya is bénázhat.
Fészekrakás helyett örül, ha bóklászva békázhat.

Bírálva a madarat, s az anyatermészetet,
A tájvédők átvették a fészektervészetet.
Mire gólyamama azt mondja, hogy kelep,
átadásra kerül az új Bia-Fészek Telep.
A régi póznára felépült az első,
örökpanoráma, minimal-art belső.
A tervezők célja a tojás biztonsága,
ezt szolgálja e lak minden boga, ága.
S hogy a kotlást a pár élvezze, ne unja,
Reppenhet a tóra, várja varangy, unka.
A jövő záloga, hogy nem fogy a népesség,
a növekvő fészekszám, s a gólyáktól népes ég.
Jó a gólya logója: hosszú csőr és pólya.
Cselekvés és eredménye: az élet borsa, sója.

Fischer Moni

A fényképeket Csíkszentmihályi Gergely és Loszman Anriett készítette.

Hozzászólások