Nemrég a TV csatornákon láthattuk, ahogy Erdei Zsolt / Madár / szabadon ereszt egy meggyógyult kerecsensólymot. Úgy hiszem nem csak a résztvevők, hanem mindenki örült, aki látta.
Ez nem véletlen. A ragadozó madarakat gyors röptük, jellegzetes küllemük, a történelem során hozzájuk kapcsolt legendák méltán a legkedveltebb állatcsoportok közé emelték. Talán kevésbé ismert, hogy egyben a madárvilág legsérülékenyebb csoportját is alkotják.
Természetes ellenségeik nincsenek, azonban az ember és a rohamléptekben fejlődő civilizáció számos veszélyforrást jelent rájuk. Ezért is töltött el örömmel bennünket az, amit a napokban tapasztaltunk.
Egyik délután a Karikó János Könyvtár telefonjában egy fiatal izgatott férfihang számolt be arról, hogy sérült madarat talált, valószínűleg egy sólymot. Bemutatkozott – Maksi Csabának hívják. Miután látta a madarat, a NET-en keresve a Biatorbágyi Tájvédő Körrel akarta felvenni a kapcsolatot. Mivel honlapunkon a Tájvédő Kör egyik információs pontjaként a könyvtár száma van megadva, így történt, hogy először egy könyvtárossal beszélt, aki megdicsérte igyekezetét. Itt tudta meg Tüske Emil tájvédő köri elnök számát, aki riasztotta a pest megyei madarászoktól Ungi Balázst. Szinte egyszerre értek a CORA melletti helyszínre, ahol a madarat látták. Balázsnál egy nagy “szellős” papírdoboz volt és már helyet is foglalt az új lakó számára az állatkertben. Elkezdődött hát a vadászat az autópálya melletti bozótosban. Ám hiába fésülték át a területet, nem találtak semmit. Visszatérve a kiindulási pontra egy hajléktalan férfi mutatta meg az egyik bokor alsó ágán a földtől alig húsz centi magasan peckesen ülő vörös vércsét. Takaró és kesztyű segítségével sikerült befogni, és berakni a papírdobozba. Láthatóan közben sem mutatott félelmet, büszkén viselte fogságát. Jó kezekbe került!
Azóta már az állatkertben ápolják. Reméljük ő is felépül, és visszakapja szabadságát, mint az a TV-sztár kerecsen.
N.I.
Az élőhelyeik megszüntetése, áramütés, a közlekedési eszközökkel, ablaküveggel való ütközés, a fészkeket rejtő erdők kitermelése, a fészkek kifosztása, a lelövések, mérgezések kisebb-nagyobb mértékben hozzájárulnak állományaik fogyatkozásához.
Hogyan lehet felismerni a vörösvércsét?
A vörösvércse farka keskeny és nem túl hosszú, szárnya hegyes, vadászat közben gyakran szitál (egy helyben lebeg), miközben farka legyezőszerűen szétterül. A vörösvércse hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. Állománya csökken, jelenleg a fészkelő párok száma 3500-5000. A vörösvércse – csakúgy, mint a többi sólyomféle – nem épít fészket. Más madarak, főleg szarka és dolmányos varjú fészkét foglalja el. A nagyvárosokban az épületek párkányain, tűzfalak üregeiben, padlásokon telepszik meg. Elfoglalja a részére kihelyezett mesterséges költőládákat is.
A vörösvércsék között eddig nem mutattak ki madárinfluenza-fertőzést. A vírus terjedési mechanizmusa miatt az eddigi tapasztalatok szerint elsősorban a vízimadarakat veszélyezteti. Eddig hazánkban a vadmadarak közül főként hattyúk, illetve récék, sirályok, kormoránok tetemében mutatták ki a vírust – tudtuk meg Karcza Zsolttól, a Madárgyűrűzési Központ vezetőjétől. A fővárosban élő vércsék az ugyancsak itt élő galambokkal, apróbb rágcsálókkal táplálkoznak, így nem valószínű, hogy madárinfluenzával fertőződnének. A velük való érintkezésre is az alapvető higiénés szabályok vonatkoznak: ha élő vércsefiókát találunk, nyugodtan megfoghatjuk szabad kézzel, de utána mossunk alaposan kezet.
Elsősorban rágcsálókkal, főleg mezei pocokkal táplálkozik. Gyakran fog gyíkokat, kisebb termetű madarakat, így például verebeket, de nagyobb termetű rovarokat, sáskákat, szöcskéket is zsákmányol. A Madárgyűrűzési Központ adatai szerint Magyarországon 1951 és 2005 között 6057 vörös vércsét jelöltek meg “személyi számmal” ellátott jelölőgyűrűvel.
