Több mint hat éve feszegetjük a Rynart féle telephelyekről a Madár-forráshoz vezetett csapadékvíz által okozott problémát. Kiadós esőzésekkor pusztító áradatként zúdul le a több hektárnyi aszfalton és tetőn összegyűlt esővíz egy kikövezett, betonnal erősített árokban mely a Madár-forrásnál ér véget. Helyszíni személyes bejárások, hivatalosan írásban beadott levelek, sajtóban megjelent cikkek után eljutottunk odáig, hogy a Polgármesteri Hivatal képviselőjével, valamint Lukács Miklós tervező mérnök bevonásával hivatalos bejáráson vehettünk részt. Megtekintettük a víz által lebontott árokszakaszt, a völgyben már nagyjából egy méter mélységű kimosott gödröt, ahonnan már külső utánpótlás nélkül is folyik a víz, a több tíz méterre elhordott betondarabokat, a lépten-nyomon előbukkanó apró forrásokat. Vizsgáltuk, milyen lehetőségek vannak a védelemre érdemes forrást elkerülő szakasz megépítésének.
Az elkészült jegyzőkönyv szerint meg kell vizsgálni az eredeti tervdokumentációt és a védőművek meglátogatása után lehetne újraszámolni a terhelést. A megbeszélés jó hangulatban telt, hamar egyetértettünk jelenlegi helyzet tarthatatlanságában.
Remélem a hosszú távú természetvédelmi érdekek fognak érvényesülni, és nem a maximális költséghatékonyság.
Tavasszal véleményeztük az Önkormányzat Környezetvédelmi programjának 2008-as beszámolóját. Akkor hívtuk fel a figyelmet a közterületek, utcai fasorok kiegészítésének lehetőségére. Eredeti javaslatunk szerint meg kellene vizsgálni hova, mit kellene ültetni és a lakosság bevonásával, kedvezményes fák biztosításával lehetne kis költséggel javítani a helyzeten. A Téma az első őszi Mezőgazdasági Bizottság ülésen előterjesztésre került, mint napirendi pont.
Egy beszerzett árajánlat alapján a város Zöldkataszteri felmérése több mint nyolcmillió forintba kerülne, így természetesen heves ellenállásba ütközött. Érdekes indokok hangzottak még el: ha az Önkormányzat kinyilvánítja faültetési szándékát, nem fognak az emberek maguktól a házuk elé fát ültetni, sőt az eddigi maguk által elvégzett karbantartási munkákért az Ö.K.-t fogják zargatni, nem is szépek az egységes kinézetű utcai fasorok, stb. Hasonlóan erős volt az elutasítás a Lelkes Péter alpolgármester által személyesen is támogatott vasárnapi zajos kerti munkákat korlátozó előterjesztéssel is.
Tüske Emil