A Kisgombos Meseboltban január 13-án (pénteken) lesz a Sári és Nemszemétke című öko-mesekönyv bemutatója, ahol magunk is felfedezhetjük a könyvben szereplő szemét
(bocsánat “nemszemét”) -lények alkotásának örömét.
16 órától megismerkedünk a szerzővel, Mandl Péterrel, aki felolvas nekünk egy részletet az ovis Sári mesebeli kalandjából. Megismerkedünk a könyv szereplőivel: Barkáccsal, az ezermester kisfiúval, Gyapóccal, a félmackóval, Limmel és Lommal, a fura figurákkal és természetesen Nemszemétkével is. Időközben sok mindent megtudhatunk a pazarlásról, az újrahasznosításról – gyerekek számára is érhető módon, izgalmasan, viccesen.
Ahogy az egyik meseszereplőtől halljuk: “senki sem haszontalan, mindenkire szükség van”!
16.30-tól pedig az illusztrátor, Kismarty-Lechner Zita és a Cellux csoport segítségével belevethetjük magunkat a műhelymunkába. Hogy semmi se zavarhassa meg az alkotó lelkesedést, úgy határoztunk, hogy kicsit átalakítjuk a boltot: levisszük a földszintre a nagy alkotóasztalt, így többen hozzáférnek majd – a pusztán szemlélődők pedig a lépcsőről leshetik el az újrahasznosítás fortélyait.
Elsősorban óvodás, kisiskolás gyerekek és szüleik érdeklődésére számítunk!
Várunk szeretettel!