Híd

Kutya-hegyi híd

1895-ben építették. Elődjét valószínűleg az előző évek kedvezőtlen időjárása tette tönkre. Az útvonal, melynek része a Szily kastélytól a Vörös keresztig fasorral védett, viszonylag egyenes és fontos lehetett. A XIX.sz végén keresett tudomány volt a hídtervezés, több nevezetes hidunk is épült ekkor ( pl. Margit-híd, Szabadság híd, Biatorbágyi viadukt,). Gondos tervezés és a mesteremberek kiváló munkája után szép és időtálló híd készült a Füzes patak felett, kárt benne csak ember okozott. Mellvédje a mezőgazdasági gépeknek volt útban, 2 évvel ezelőtt árokásók tettek benne kárt gázvezeték fektetés közben. Az idén elkészült felújítás során a régi köveket szépen letisztították a hiányzó faldarabokat pótolták, valamint az egész híd tetejére egy masszív, nagy teherbírású vasbeton lemezt öntöttek. A kivitelező a tervekhez és az elvárásoknak megfelelően jól dolgozott. Ha a feladat csupán annyi (lett volna) volt, hogy tekintet nélkül a híd korára, stílusára és anyagára a leggyorsabban a legerősebb építményt hozzuk létre, akkor teljes a siker.

De az átalakítás jelentősen megváltoztatta a híd arányait, a vasbeton erős túlnyúlása tolakodó, az eredeti mellvéd megoldás helyett valamilyen hegesztett szerkezet előkészületeit láthatjuk. A vastag cementes fugázás, a vasbeton szerkezet kapcsolata a régi kőanyaggal problémákat vethet fel. A változtatások többsége később már nem javítható.

Patak utcai híd

Patak utcai híd
Az előző hídnál kb. 40 évvel fiatalabb, egyszerűbb formájú, a patakmeder kedvezőtlenebb helyén áll. Az építőmesterek díszítésként 3:1 arányban váltakozó hosszúságú köveket használtak. A boltív kifolyás oldali záróköve fölött az építtető Wechter Ferenc nevét és két nehezen kivehető évszámot olvashattunk (A Kígyós-patakon lévő boltíves Parasztok hídjának záró kövén, a kifolyás oldalon W.F. és évszám vésett látható.)

Patak utcai híd

Tervezési és kivitelezési hiányosságok miatt a hidat többször javították, kifaragatlan kövekkel próbálták kiegészíteni, vasbeton koszorúelemekbe állított, hegesztett csőkorlát csonkok maradtak ránk. A Szarvas-hegyről és a közeli szántóföldről lezúduló csapadékvíz által a hídból kimosott darabokat a környék kiskerttulajdonosai sitt utántöltéssel pótolgatták évről évre.
Patak utcai híd
A felújítás után megszűnt az életveszély: az egyik oldalfal már évek óta ledőlni készült. Az új fal hosszabb és a vasbeton szerkezettel a híd jobban megfelel funkciójának mint valaha. Csupán a feliratos kő került az ellenkező oldalra, és ott is csak alulra. A váltakozó hosszúságú elemekből készült falazatra is csak a vissza nem bontott alsó sor emlékeztet. Lassan cseperednek a juharfák a kivágott barátságos öreg fűzfa helyén, a Füzes patak partján. A legutóbbi két eső 30cm mély árkot mosott a híd tövébe…


Hol volt, hol nem volt…

Hol volt, hol nem volt, Biatorbágy határában volt egyszer egy hidacska. Akkoriban épült, amikor sok, szép nagy társa (Biatorbágyi Viadukt 1884 és 1898, Margit híd 1872-1876, Szabadság híd /Ferenc József híd/ 1894-1896, Erzsébet híd 1898-1903, Újpesti vasúti híd 1896, Pozsonyi híd 1890, Komáromi híd 1892, Esztergom Mária Terézia híd 1894, Tokaj 1896).

1895-ben sokan örültek ennek a hidacskának, amelyik a Füzes patak fölött összekötötte a települést annak mezőgazdasági területeivel, kőbányájával. Boltíve szép karcsúra, mellvédje kicsit alacsonyra épült. A kis hídnak testvérei is épültek ebben az időben a faluban. (A Viadukt alatti közúti híd, melyre 1931. szeptember 13-án lezuhantak a vasúti szerelvények, sajnos ez ma már nem látható, csak régi fényképeken, Torbágyon a Pipacs utcai híd, és a Szarvas-hegy lábánál található Patak utcai híd).

A hidacska precízen illeszkedő, szépen faragott kövei dicsérik a kőműves mesterek munkáját. A híd nagy teherbírása, (jelenleg 10t, felújítás után 16t) a híd szerkezet (alapozás, boltív, felmenőfalak) változatlansága, a tervező mérnők tudását mutatja.

Emlékeztet azokra az emberekre, akik építették a hidat, nem csak maguknak, hanem utódaiknak is. Most is ezen a hídon juthatunk át a Fűzes patak fölött a gyönyörű Kutya-hegyi présházakhoz, Százlépcsőhőz, Madár-szirthez, Nyakas-kőhöz. Fennállásának 108 éve alatt a természet nem tett benne kárt (az eső, a fagy nem kezdte ki köveit), jól látszik építésének 1895-ös évszáma. Sajnos mi Emberek annál több kárt okoztunk és okozunk még ma is neki. Mellvéd kövei a patakba lettek döntve, amikor a mezőgazdasági gépekkel nem fértek el rajta. Ezekből a kövekből még kettő a sűrű növényzet alatt még látható. 2002 őszén gázvezetéket fektettek le a híd mellett a patak meder alatt. A markolósnak talán rossz kedve volt, amiért ilyen szűk helyen, túl közel a hídhoz kellett dolgoznia, így hát nem törődött vele, hogy egy-két kő lepotyog. A község tulajdonában esett kárt több aggódó biatorbágyi személyesen, a Tájvédő Egyesület pedig levélben is jelezte az Önkormányzatnál. Novemberben, az Önkormányzat szóban adott nyugtató választ, miszerint “a híd már ki van javítva!”. A “Javítást” addig is láttuk, de nem gondoltuk, hogy ez komoly. Az út feltöltését tartó támfalakat meg sem próbálták pótolni, csupán három darab oda nem való követ raktak a szélére. A helyzet azóta változatlan…

A Tájvédő Egyesület a mesében szereplő hidacskához közeli (Patak utcai) kőboltíves hidat megtisztított a burjánzó növényzettől, így láthatóvá vált a híd silány javításoktól sanyarú, életveszélyes állapota.

Az Egyesület hídjaink javításához tervezőt, kivitelezőt keresett. A tervezések árajánlatát eljuttattuk az Önkormányzathoz…

Biatorbágyon több elhagyott kőboltíves híd található.

  • A szennyvíztisztító felől az Ürge-hegyre vezető gyalog ösvény mellett található az egyik. Valamikor szekerekkel jártak rajta, ma azonban fák növik be.
  • Az Iharosi forrás mellett levő hidat sem javították ki, az árkot, ami felett átívelt fel töltötték, most ezen a töltésen járunk autóval.
  • A környék legnagyobb kőboltíves hídja a vasúti töltés alatt vezet át a Disznólápa folytatásában (az állapota jó, de be van töltve).

A mesék szépen és jól végződnek, szereplőik sorsa jóra fordul. Reméljük, hogy a mi mesénkben szereplő Fűzes pataki hidak sorsa is jóra fordul és rendeződni fog.

A Biatorbágyi Tájvédő Egyesület szorgalmazza, hogy védett területté váljon a patakpart a mederrel és a hidakkal együtt.