Kevesen tudják, hogy nem csak országos szintű műemlékvédelem létezik Magyarországon: kulturális örökségünk sokszínűségének megőrzésének érdekében az önkormányzatoknak is lehetőségük van felmérni a helyi értékeket, és védelmet, támogatást biztosítani számukra. 2006 óta városunkban is rendelet óv számos természeti és emberkéz alkotta nevezetességet. Az értékvédelem és az egyéni érdekek azonban nem feltétlenül vannak összhangban. Most éppen két védett épületünket fenyegeti bontás.
A biai városrész egyik meghatározó része a református templom környéke. Az ide tartozó gyülekezet már régóta tervezgeti a saját igényeinek megfelelő iskola megépítését. A templommal szomszédos régi házat már megvásárolták, illetve a későbbiekben megvennék a Szily-Fáy kastély felé következőt is. Az építkezés tervei szerint mindkét épületet le kellene bontani, a templommal szemben lévő parókiával együtt – ide építenék a tornatermet.
A Nagy utca 33. és 31. azonban helyi védettséget élvez, ami tiltja a bontást! A védettség megszüntetését hosszas egyeztetésnek, majd kihirdetésnek kellene megelőznie. Van tehát időnk jobban átgondolni, szabad-e a műemlék kastély és a református templom között lévő háromháznyi távolságba beékelni egy nagy homlokzatmagasságú, az utcaképbe nem illeszkedő iskolát, melynek tornaterme a főút túloldalán van!
A Nagy utca 33. kopottnak tűnhet, de az utóbbi 90 évben nem esett át jelentős átalakításon, felújításon. Megmaradtak az utcai ablakok, az eredeti kapuoszlopok, a tornácról levezető kétszárnyú kovácsolt ajtó. Állnak a kiskertet határoló kőkerítés egy darabból kifaragott oszlopai. A szomszédos ház nagyban hasonlít ehhez, közösen egységes utcaképet alkotnak. Az út túloldalán levő parókia az értékvédelmi leírás szerint is megőrzendő, utcaképi szerepe alapján.
Egy település varázsa az apró részletekben rejlik. Nem csupán két régi ház sorsa a tét – a döntés során mérlegre kerül a falakba zárt idő is. Megőrizzük vagy egy tollvonással végérvényesen múltidőbe tesszük: rajtunk áll.
Tüske Emil
2009 november 9.
A reformátusok kezdeményezésére november 18-n egyeztetésen vettünk részt képviselőikkel. Az eredményekről később számolunk be.
A Biai Református Egyházközség Presbitérium nyílt levele a Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesületnek.
Vigyázunk értékeinkre? (folytatás)
Galéria
A városunkra vonatkozó helyi értékvédelmi rendelet alapját az a felmérés képezi, amelyet Biatorbágy Önkormányzata 2003-ben – egyesületünk tagjainak is köszönhetően – rendelt meg az M-Timpannon irodától. A terepmunkában mi is részt vettünk. A vizsgálat kataszterszerűen sorra veszi a jelentős utcaképeket, nevezetes házakat, Ürge-, Szarvas-, Kutya- stb. hegyi pincéket, jellegzetes fákat, fasorokat, sziklákat. Az adatlapok külön-külön fényképeket, adatokat és kezelési ajánlásokat tartalmaznak. Sajnos a rendeletalkotó tárgyalásokon sok javasolt elem kikerült a listáról, mint például az Aldi telephelye fölötti kopasz területen árválkodó kereszt.
A rendelkezés nemcsak meghatározza a védett objektumokat, de évente támogatási lehetőséget is biztosít azok állagmegóvására, a védelemből fakadó plusz költségek kompenzálására. Ebben az évben nem került kiírásra a pályázat, talán részben a pénzhiány, részben pedig némely korábbi pályázat rossz megvalósítása (Dobó köz kútja) miatt.
Háttér:
Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete
4/2006.(05.25.) Ör. számú
rendelete
Az építészeti értékek helyi védelméről
(Egységes szerkezetben)
A védelem fajtái
2. § (1) A rendelet megkülönböztet helyi területi védelmet és helyi egyedi védelmet. (2) Helyi területi védelem alá kerülnek az 1.sz. mellékletben felsorolt utcaképek, valamint 1/A és 1/B számú térképi mellékletekben lehatárolt volt Bia és Torbágy községek eredeti településszerkezetét őrző területek.
(3) Helyi egyedi védelemben részesülnek a 2. számú mellékletben felsorolt feltétlen megtartandó épületek, építmények.
(4) Az 3.számú melléklet tartalmazza mindazon építészeti értékek listáját, melyekre jelen rendelet szerinti védettség nem vonatkozik, de megtartásukra törekedni kell, mert helyi értéket képviselnek.
Helyi védelem keletkezése és megszüntetése
3.§ (1) A védetté nyilvánításról és a védelem megszüntetéséről az önkormányzat Képviselőtestülete rendelettel, az elutasításról határozattal dönt.
(2) Helyi védettség alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes vagy jogi személy írásban kezdeményezheti a jegyzőnél.
(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) egyedi értékek esetén a védendő érték
– megnevezését,
– pontos helyét (hrsz. utca-házszám),
– rövid leírását, dokumentálását (fotódokumentáció),
– a kezdeményezés szakszerű indoklását.
b) helyi területi védelem esetén az építészeti, települési, építészeti együttes
– megnevezését
– pontos lehatárolását,
– leírását, dokumentálását (fotódokumentáció),
– a kezdeményezés szakszerű indoklását.
(4) A védetté nyilvánítást, vagy annak megszüntetését megelőzően a kérelmezőnek értékvizsgálatot kell készíttetni, szakértők bevonásával, a szakértők körét a főépítész javaslatára a jegyző dönti el. A védelemmel kapcsolatos szakmai döntés előkészítése a főépítész feladata.
(5) A helyi védelem kimondásával vagy törlésével kapcsolatos javaslatot 30 napra közhírré kell tenni. A közhírré tétel időtartama alatt a javaslattal kapcsolatos előterjesztés megtekintését biztosítani kell.
(6) A helyi egyedi védelem elfogadásáról és megszűnéséről, és a helyi területi védelem elfogadásáról, módosításáról és megszűnéséről tájékoztatni kell:
– a védett érték tulajdonosát, vagy a területi védelemmel érintett területek, telkek tulajdonosait,
– az érintett közművek és egyéb létesítmények tulajdonosait,
– az illetékes építésügyi hatóságot,
– a Földhivatalt,
– a helyi nyilvántartást,
– Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát,
– a védelemre javaslatot tevő személyt, szervezetet,
– a civil szervezeteket,
– illetve a védelem tényét és megszüntetését meg kell jelentetni a helyi médiában.
Részletesen:
biatorbagy.hu