Kutya-világ

Sétálni hívom Önöket, induljunk el Biáról a Szily kastélytól (Kálvin tér, Gazdi iskola) a Sándor utcán fel a Vörös pincéig. Tovább haladva a Barackvirág utca legvégén megtaláljuk a Füzes patakot, és rajta azt a boltíves kőhidat, mely átvisz a Kutya-hegyre.

Hányan tehették meg ezt az utat, hogy elérjék földjeiket, elvégezzék napszámukat, ebédet vigyenek szüleiknek?

Évszázadok óta összefonódott a Kutya-hegy története Biatorbággyal. A térség egyik legkedveltebb gazdálkodási központja lehetett egykor. Erre utalnak a jól kiépített utak, hidak, az útszéli kőkereszt, présházak, pincék, a közelben működött Alsó-major, kőbányák és vízimalom.

Több elnevezés is emlékeztet azokra a nemzedékekre, akik itt élték mindennapjaikat. Zajgó – a hegyekről lezúduló csapadék vizek ezen a területen gyűltek össze, Antal (Vörös) kereszt – mely az évente rálocsolt vörösbortól kapta színét, Czöndör-kút – a támfalba mélyített fülke fölötti telek tulajdonos nevét őrzi.

A XIX. sz. végén bekövetkezett philoxéra járvány után kezdett fokozatosan elnéptelenedni a hegy. Gazdasági jelentősége egyre csökkent.

A későbbi időkben meglátták benne a szép környezetet, s egyre többen jártak vissza pihenés céljából. Ennek egyik legszebb emléke az 1940-es évek elején épült Hámori-villa, melyet dús növényzet takar az idegen szemek elől.

A párt állami időkben a telektulajdonosok nagy része lecserélődött. A régi présházak és pincék közül sok összeomlott a gazdátlanság miatt, vagy az új igényeknek megfelelve a felismerhetetlenségig átépült. A hegyen 8-10 építmény őrizte meg eredeti jellegét.

Mostanában egyre többen vannak, akik nem csupán egy hétvégére vagy a nyárra költöznek ide. Van akit nehéz anyagi körülmények kényszerítenek ide, és vannak akik komoly milliókat költenek itt nyaraló, vagy családi ház építésére. A Kutya-hegyi baráti körnek több mint 60 tagja van. A befolyt tagdíjakból, közel 700 ezer forintos beruházással az idén leaszfaltozták a legnehezebben járható útszakaszt.

Pezsdül az élet a Kutya-hegyen, talán nem sokára ismét közel kerül Biatorbágyhoz.

Hozzászólások