Mint az már szokásos, idén is egész napos kirándulással indítottuk a nyarat – a Velencei-tó környékét kerestük fel védett madarak és különleges ingókövek után kutatva. Az időjárásnak köszönhetően végül még Nádasdladányba is eljutottunk.Reggel kilenckor kissé fázósan vártuk vezetőnket Dinnyésen: Fenyvesi László a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő Dinnyési Fertő fokozottan védett területének mindentudó szakembere. A csak engedéllyel látogatható Fertőn el is kél a vezető – kétórás túránk során László olyan érdekességekre hívta fel a figyelmünket, amelyeket egy egyszerű séta alkalmával biztosan nem vettünk volna észre. Ráadásul mesélt nekünk a médekről is, e vidék vélt ókori lakóiról, akik nagy tisztelettel tekintettek vizeikre, és környezetükre. Megszívlelendő hozzáállás… A Velencei-tó 1958 óta ugyan védelem alatt áll, az elmúlt évtizedekben azonban nem mindig volt összhangban az elmélet és a gyakorlat a területen. Az 539 hektárnyi Dinnyési Fertő 1966-ban kapott védettséget – abban az időben e szabályozás elsődleges célja a kócsagmentés volt. A sikeres akcióra azóta is emlékeztet a természetvédelem akkor választott jelképe: világoskék körben egy repülő nagykócsag.
A Fertő világa
Valamikor a pleisztocén kor végén a mai Velencei-tó területén a földkéreg lesüllyedt, és létrejött egy mélyedés, amit az időjárási elemek tovább mélyítették, a felszíni vizek és a csapadék pedig feltöltötték. A tó területe akkor több mint kétszerese volt a mainak, vízszintje pedig 3-4 méterrel magasabb volt a jelenleginél. Területe és mélysége a folyamatos feltöltődés hatására fokozatosan csökkent. Az általunk meglátogatott Dinnyési Fertő a Nádas-tó részét képezte. A 20. század elejéig egyetlen sekély, mocsaras tórendszert alkotott a Velencei-tóval és a délebbre húzódó Sárrét területével. Ma a Fertő egy része nádassal határolt sekély vízfelület, mellette pedig szikes rét látható. A réten az elcserjésedés és az eredeti növényvilág helyreállítása céljából a korábbi kaszálás mellett néhány éve magyar szürke marhagulyát is legeltetnek. A szakszerű tartásnak köszönhetően a hatalmas terület jelentős részén már újra szép számmal megtalálhatók a szikes rét jellemző növényei – ez a marhák „válogatós” legelési szokásainak köszönhető -, és az ezekkel együtt élő rovarok és madarak is.
Vezetőnktől azt is megtudtuk, hogy ezen a tájon a magyar szürke marhát ezüst marhaként emlegetik, ezzel utalva a világon egyedülálló színére és különleges voltára. Az elnevezés emellett segít megkülönböztetni a szomszédos országok hasonló marháitól az ősi jószágot, hiszen mindenki ugyanúgy hívja a saját állatait, sőt, nyugati szomszédaink már le is védették a szürke marhájuk nevét.
A Fertő színes flórájáról is hallottunk érdekességeket, a sokszor jelentéktelennek tűnő növényzet nagyon is jelentős gyógynövényeket rejt. Az alábbi növényeket közelebbről is megfigyelhettük a réten.
Katáng (Cichorium intybus). Ennek az elterjedt gyomnövénynek a másik neve Cikória. Régóta kedvelt salátanövény (virág, gyökérnyaki hajtás), de savanyúságba is tehető (bimbó). Gyökere pörkölve kávépótló. Gyulladáscsökkentő, élénkítő, emésztést serkentő, étvágygerjesztő hatású. Csökkenti a vér triglicerid- és koleszterin szintjét, továbbá alkalmazható gyomorfekély, epe- és májbetegségek esetén. Vizelethajtó és hashajtóhatású szerként alkalmazzák.
Közönséges bojtorján (Arctium lappa L.), lapu, bogáncs, ragadvány, útszéli vagy keserű lapu néven ismert. A nitrogénben gazdag talajt kedveli. Termése állatok szőrébe akad, ott viszketést okozva vakaródzásra serkenti áldozatát, és talán pont ezért látogat vissza legelni a sérülést gyógyító növényhez ismét. Szárított gyökerét felhasználják teakeverékekben, epe- és vesekőoldó, vértisztító hatása van. Külsőleg különféle bőrpanaszok (ekcéma, sömör, ótvar) ellen, torokgyulladás ellen gargalizálásra alkalmazzák. A népi gyógyászat vértisztító orvosságnak használta vizelethajtó és izzasztószerként. Olajokkal előállított kivonatait bedörzsölőszerként, fürdőolajként használják reumatikus fájdalmak ellen, de hajhullás, korpásodás kezelésére is alkalmas. Friss hajtása zöldségként használható, elkészíthető főzeléknek.
Mezei iringó (Eryngium campesre L.) népnyelven ördögszekér. Főzetét vizelethajtóként és epekő ellen használják. A kék iringó levelét bronchitis ellen és szívnyugtatóként használják.
Vadkakukkfű (Thymus serpyllum L.), mezei kakukkfű, démutka. Teáját szélbántalmak, étvágytalanság, köhögés, görcsök ellen ajánlják. A kerti kakukkfű illóolaját epehajtó, bélféregűző, bőrvörösítő kenőcsökbe és bedörzsölőkbe, viszketéscsillapító kenőcsökbe teszik. A konyhában is jó szolgálatot tesz ízesítőként.
Tejoltó galaj (Galium verum L.), tejoltófű. Teája vese, epe, máj, légzőszervi megbetegedések ellen alkalmazható. Régen a juhtej oltására használták. A tehenek tejét illatossá teszi.
Sebforrasztófű (Descurainia (Sisymbrium) sophia), népi nevén Sisimbria, toroktisztítófű, kányagyom, sebforrasztó zsombor. Csípős ízű illóolajat tartalmaz, teája féreg- és vizelethajtó hatású, de óvatosan kell vele bánni. Külsőleg torok- és seböblögetőszer. A középkorban sebgyógyító hatást tulajdonítottak neki.
Tövises iglice (Ononis spinosa), szúrós iglice. Gyulladásgátló hatású, a gyökeréből előállított kivonatok vízhajtó hatásúak, hólyaghurut, vesegyulladás és vesekőképződés megelőzésére ajánlott.
Pompás Ökörfarkkóró (Verbascum, Scrophulariaceae speciosum Schrad.), ökörfarkfű, ökörfarkú kóró, gyapjúfű, borjúfarkfű, penészfű, farkkóró, királygyertya, molyfű, mezei gyertya. Izzasztó és nyálkaoldó hatású, ezért hatásosan használható köhögés és asztma kezelésére. Oldja a letapadt váladékot, így megkönnyítik a felköhögést. Gyulladáscsökkentő és szénanátha kezelésére is alkalmazzák. Fürdővízbe téve aranyeret, bőrbetegségeket kezelnek vele.
A földről feltekintve, a levegőben a madarkat figyelhettük meg. Sétánk során találkoztunk vadászó vörös vércsékkel és barna rétihéjával. Azt is megtudtuk, hogy mire jó a magasfeszültségű vezeték tartóoszlopa. Ameddig a szemünkkel és távcsöveinkkel elláttunk, minden oszlopra fadobozokat – vércse költőhelyeket – szereltek a nemzeti park munkatársai, melyek némelyikében kis tollas gombócok ültek és figyeltek. A hozzánk legközelebbi ládában négy vörös vércse fióka kuporgott, úgy, mintha egy páholyban ülnének és közben az előadásra figyelnének. Elérve a nádassal szegélyezett tavat, letáboroztunk, felállítottuk madarász távcsöveinket (a spektíveket) és szemügyre vehettük a kis tó gazdag madárvilágát.
Láttunk bütykös ásóludat, nyári ludat csapatostul, a sekély vízben, békanyálban kutató gulipánokat, gólyatöcsöket, a nádas felett repülő szerkőt, fiatal hattyút és még sokféle vízi madarat. Sajnos az idő nem igazán kedvezett a megfigyeléshez, a nagy szél folyamatosan remegtette az állványon lévő spektíveket, így nem mindig lehetett teljes pompájukban látni a madarakat.
Miután visszasétáltunk a Fertő „bejáratához”, László megmutatta az általuk kialakított madár- és lepkebarát kertet. Ide tudatosan olyan növényeket telepítettek, amelyeket szeretnek a lepkék, jellegzetes helyi fákat ültettek, és madárodúkat szereltek rájuk. Az egyik odúban mezei verébfiókákat nézhettünk meg, melyeket meg is gyűrűzött vezetőnk. Utunk végén még két elhagyott énekes rigó fiókát is megetethettek a gyerekek.
Víz alul, felül
A szél által átjárt csapatunk buszra szállva Agárdra indult. Innen egy 1964-ben készült kis hajóval keltünk át a túlparton lévő Pákozd becsapós nevű Szunyog-szigetére, ami valójában egy félsziget. A hajóút során megtudtuk, hogy a tó mélysége a legmélyebb ponton is csupán 180-200 cm. A nádas szigetek között kanyarogva elhaladtunk a meder kotrásából származó iszappal feltöltött mesterséges sziget mellett, amelyet már teljesen benőtt a nád, és csak a partját szegélyező betontömbökről tudni, hogy emberi kéz által jött létre. A „szigeten” lévő Halászcsárdában már vártak bennünket az ebéddel. Amint jóllaktunk, megérkezett az eső. A bánatos idő elvette a kedvünket a Sukorói ingókövektől, pedig sokan közülünk e látványosság miatt tartottak velünk. A hideg, szeles, nyirkos időben azonban nem szívesen vittük volna magunkkal a gyerekeket a várhatóan 3-4 órás túrára.
Buszunkkal Nádasdladánynak vettük utunkat. És milyen jól tettük! A Nádasdyak egykor pompázatos lakhelye és angol parkja nem mindennapi élmény volt. A csak részben felújított, Tudor- korabeli stílusban megépült kastély így, félkészen is gyönyörű látvány. Tulajdonosai minden technikai újdonsággal felszereltették az épületet: a légfűtéses szobák, a telefon őseként ismert „beszélő csövek” (ezek sajnos ma már nem láthatók), a mennyezetre szerelt világító ablakok a hajdani gazdák nagyvilági stílusáról árulkodnak. A Nádasdy család nagyon tanult, felvilágosult, emberszerető család volt. Már a század fordulón kisdedóvót és komoly egészségügyi ellátást tartottak fenn a környék lakóinak. Nem titkoltan az angol főúri életmódot kívánták itthon is meghonosítani. Kevés sikerrel… Mindenesetre a hajdan élt mesterek keze alól kikerült tárgyak, berendezési tárgyak, szobabelsők ámulatba ejtőek. Meglepő módon a háborút és az azt követő évtizedeket szinte sértetlenül élte túl egy két szoba. Ez a kastély idegenvezetője szerint annak köszönhető, hogy a háború idején a németek kórházként használták a kastélyt, és emiatt vigyáztak rá, egyik tagtársunk szerint viszont annak, hogy az óriási kovácsoltvas csillárok és a gyönyörű könyvtárterem polcrendszere túlságosan nehezek voltak ahhoz, hogy bárki is ellopja őket… Bármi is az igazság, a kastély valóban nagyon szép, ha lesz pénz a teljes felújításra, és a jelenleg különböző múzeumokban tárolt könyvek, festmények, kályhák és egyebek is visszakerülnek eredeti helyükre, nagy kinccsel gyarapszik országunk. A hajdani angolkert szépségeiből sajnos mára nem sok maradt, de folyamatosan dolgoznak a park helyreállításán is. Mi most csak a földszinti termeket járhattuk be, de évente kétszer teljes egészében megnyitják a látogatók előtt a kapukat: a Múzeumok Éjszakáján és a Kulturális Örökség Napján a padlástól a pincéig mindenhova bekukkanthatnak az érdeklődők.
Az eső végül itt is utolért bennünket, ezért hazafelé ettük az irányt. Jó, hogy nem hagytuk elrontani a napunkat holmi rossz idővel, sok szépet láttunk, hallottunk, jól éreztük magunkat ma is!
Loszman Anriett – Kállai Cili
Galéria
