Ma végre maradt egy kis időm, a vasárnap délután utolsó órái, hogy kerékpárra üljek és „körbejárjam” a tavat. A kör sajnos csak kis részben teljesülhet, főleg bicajjal.
Első megállóm a Kerek dombon volt, ahonnan csak két szimatoló magyar vizsla tűnt fel a nádas szélében. Gazdájukkal később találkoztam. Terepjárójával már a tó túlsó oldalán kereste őket. Hálásan köszönte, hogy információval tudtam szolgálni a két elszökött zsemléről.
Következő nézelődő pontom, ahol már fotót is készítettem a Parasztok-hídja és annak folytatásában lévő gát. Innen, főleg februárban egész másképpen fest a város. A másik oldalon távolban a récéken kívül két fehér pontot is megpillantottam. Hattyúk.
Az utolsó gáton áthajtva próbáltam megközelíteni őket. Miután elirányítottam a zsemlék gazdáját, ez úgy, ahogy sikerült is. A tó szélén lévő nádasból hangos csörtetésemre szerencsére egy tisztább részre úsztak. Kíváncsian néztek a kamerába, majd visszahúzódtak a nád takarásába.
Nem volt mit tenni továbbsiettem, mert már lassan a nap is igyekezett lebújni a dombok mögé.
Távolról már láttam az évszázados nagy fűzfát. Mellette a levegőben a madarak mellett pedig egy paplanejtőernyős repülő embert. Motorjától hajtva lassan eltűnt a lemenő nap felé.
A zöldülő vetés szélében a nagy fűz és a többiek.
Közben, amíg a récéket lestem egy kócsag felderítő tájékozódott rólam, majd ellenőrzésként megjelent egy szürke gém is. Talán ennek köszönhettem (látván a fényképezőgépemet), hogy egy nagy csapat madár elindult felém. Huszonhét nagykócsag és tizenegy réce. Egy darabig együtt repültek, majd a kócsagok megfordulva egy teljes tiszteletkört írtak le.
Közben a nap elbújt a dombok mögé. Még egy nagy levőt vettem, felállítottam félrelökött kerékpáromat és felüdülten hazagurultam.
Nánási István
Galéria
